2021. június 15-én elfogadta a Parlament a gyermekvédelmi, azaz a pedofiltörvényt, ami azt jelenti, hogy tilos 18 éven aluli gyerekekkel szexuális kapcsolatot létesíteni, molesztálni, zaklatni, és még bántalmazni is. Illetve az is szerepel a törvényben, hogy csak 22 óra és hajnali 5 óra között lehet reklámokat, tartalmakat vetíteni a tévében, amelyben a melegek és a leszbikusok egymást csókolják, és köztük vannak a pornójelenetek, a gyilkosságok, és persze a szex is. Az is a törvény között van, hogy hamarosan már a reklámokra is ki kell rakni a karikákat. A 12 éven aluli gyerekkel meg főleg tilos szexuálisan zaklatni, molesztálni, meg minden faszságot csinálni, mert különben olyan büntetést kapsz, hogy nem fogsz tudni kiszökni a börtönből, hiába próbálkozol majd kijutni a rendőrök erősen visszalöknek a rácsok mögé. A 12 éves unokaöcsémmel is gond van, ugyanis egy éven belül már hozzászokott a pornóvideókhoz és a csajozáshoz, illetve még a nénik cicijénél is ölelkezik, és ezt most már nem engedhetem meg. Igaz, hogy a kisöcsémet még nem lehet börtönbe zárni, de büntetést kaphat aputól meg anyutól, ha a továbbiakban is ilyen csinál. - R. Botond szöveger